A Közösség Húsvéti levele

A megváltó Ártatnanság Húsvétja

"Mert Krisztus is meghalt egyszer a bünösökért, az Igaz a bünösökért, hogy minket Istenhez vezessen" (1Pét 3, 18.)

BŰNTUDAT. Kedves testvérek. A Húsvéttal veszi kezdetét az ítélet a világ (Jn 12, 31), az élet, az ember, és Isten felett. Egy világos és egyértelmü megállapításból kell kiindulnunk: abból ugyanis, hogy könnyü azonosulnunk az áldozatokkal, mert valóban az ö oldalukon állunk, azonban egyikünk sem vallja magát pribéknek, pedig az is vagyunk, magunkban hordozzuk, palástolva meglapul ezernyi mindennapi cselekedetünkben, melyek elárulják, de nem ítélik el. Nem vagyunk ártatlanok! Bebizonyosodott bünösségünk, a bizonyosság abban, hogy az életünk már az elsö útkanyarulatban elvesztette ártatlanságát. Törvénysértök vagyunk, és még a közöttünk a legártatlanabb is arra törekszik, hogy felfedje a rejtélyeket, és így elcsábul egészen addig a pontig, hogy megkockáztatja a belépést a legsötétebb világokba, behatol oda pusztán kíváncsiságból, vagy hogy elsö kézböl ismerje meg, vagy hogy felfedezze, azt, ami a szabadság és a boldogság kétes ígéretét harsogja, amelyre annyira vágyunk. 

Nem vagyunk ártatlanok, de vajon bűnösnek érezzük-e magunkat? Egy olyan világban, ahol nincs vétek, de nincs bocsánat sem, ez majdhogynem lehetetlen bünösnek vallani magunkat elutasítandó, riasztó. Azt, hogy nem jutunk el odáig, hogy mélyen elítélendö vétkeket, kegyetlen cselekedeteket kövessünk el, annak kell köszönnünk, hogy az életünk nem volt olyan kéz által vezettetve, amellyel akár elkövethettük volna. Nem tudhatjuk, mi lett volna belölünk, ha ugyanazon körülmények között éltünk volna, mint a megannyi pribék.

VÉDELEMRE, MEGVÁLTÁSRA SZORULVA. Akárhogy is legyen, minden emberi lény ugyanabban a sorsban osztozik, ebben a fajban találtatunk, és ezzel azonosulunk. A reménység teremtményei vagyunk,  aki amikor felvállalja a vétkét, vagy amikor vádolják kegyelmet, védelmet kér, s ezt sem önmagának, sem másnak nem tudja megadni.

AZ ÁRTATLAN A BŰNÖSÖKÉRT. Az Ószövetség Istene hordozta a nép vétkét (Kiv 34, 6-7). Az irgalmasságban gazdag Isten (Ef 2, 4-9.) megbocsátja a bünöket, és megtartja ígéretét, mert ártatlan, és csak az ártatlannak van hatalma megbocsátani. Ez az isteni ártatlanság a Fiúban nyilvánul meg, Ő ay, az Ártatlan, aki magára veszi a bünös terhét (Jn 19, 17.), felvállalja azt, ami nem is az övé, halálra ítéltté teszi magát, hogy megvívja a mi csatánkat. Bünös! Ö belépett a bünösök folyójába, és már a megkeresztelkedésétöl fogva közösséget vállal az embersorssal és halálra ítélve beteljesíti azt, a vérkeresztségben bennünket képvisel, a mi helyünkbe lép, a javunkra cselekedett és az Atyánál való bocsánatkérésben magára veszi vétkeinket (Lk 23, 34) Öbenne lettünk kibékítve. 
"Mert Isten volt az, aki Krisztusban megbékítette magával a világot úgy, hogy nem számította be büneinket, és ránk bízta a békéltetés igéjét." (2Kor 5, 19.).

Ez az Isten szeretetének többlete - amely korlátlan erövel fog bírni a pusztítás, a vétek, a gyülölet, a távolság legyözésére - Krisztusban nyilvánult meg. Ö magára veszi a mi bünös létünket, a vétkesekét, és a mi helyünkbe lép, nemcsak helyettesít, hanem képvisel is bennünket az Atya elött, egészen addig, amig el nem érkezik a végsö és végleges helyreállítás, amely magával hozza a teljes megújulást (Jel 21, 5.).

És ez a teljes és megújító szeretet, a megbékélés kegyelme melyik bünösnek szól? Nem egy akármilyen bünösnek, hanem  a bünbánó bünösnek. Ez a mi visszavonhatatlan részünk, ez a feladat az ajándékkal, ez a legdrágább kegyelem, a legszabadabb válasz, ez a legértékesebb; hogy végül megbánjunk, annyi rosszat annyi kapott Jóért, egészen addig, amíg meg nem halljuk az Ártatlan végsö ítéletét felettünk: ártatlan! (Lk 23, 43.)

A Bárány erejéböl megszabadultunk a büntöl, a haláltól és a rossztól, és ez a valóság  a keresztény út ellentmondásossága, a legfénylöbb igazság, és egyúttal a legmeghökkentőbb, mert úgy mutatja a "mindenható gyöngeséget", az eröszakmentességet, az erötlenséget, mint valódi erö, amely szétroppantja a rossz hatalmát. Krisztus szenvedése új ösvényt nyit meg az emberek és Isten, és köztünk, mint gyermekek és testvérek közötti kapcsolatban: az ártatlan keresi  a bünöst, hogy megmentse, az ártatlan nem alkalmaz eröszakot, hogy megmentse hibájától a bünöst, hanem a szeretet többlete az, ami megbénítja a rossz szédítö útját. Egészen addig a pontig, amikor a bünös felismeri, hogy "ez valóban Isten Fia volt" (Mt 27, 54.).

Az ártatlanság vérében tisztultunk meg (1Jn 1, 7.), és ettöl kezdve a mártírság Jézus követésének legradikálisabb módja, éppen ezért ez az Egyház útja. Az Ő követése az embert fájó nyomdokaiba lépve a Húsvét hajnalához vezeti, a Feltámadott jelenlétébe.

Urunk Jézus, állj elénk életed egész ártatlanságával, és fedd fel előttünk káini írigységeink, megtürt távolságaink, mulasztásainkból fakadó büneink valóságát, amikor elfordítjuk fejünket, hogy ne lássunk. Tisztítsd meg, irgalmasság Ura, a szívünket és add meg a megbékélés kegyelmének világosságát, "mert  ez a küldetése". Szakítsd ki belölünk a gyülöletet, a gonoszságot, a rossz ádáz cselvetéseit, mely addig vájkál, amíg veszélyes és halálos űr támad bennünk. Szabadíts meg bennünket, ártatlanság Ura, sebeinktöl, melyek másokat is megsebesítenek, gyilkos eröszakosságunktól, a tekervényes rosszindulattól, melyet nem írtottunk ki gyökerestül, hanem elrejtve egészen a halálunkig fenntartunk. Uram, áldott Ártatlanság, add meg nekünk a kegyelmet, hogy fel tudjuk vállalni a rosszat, hogy átöleljük a jót, hogy viseljük a saját és mások vétkének terhét, hogy felelösnek érezzük magunkat a rosszért, amelytől testvérünk szenved, és azért is, amelyet elkövet. Ne hagyd, hogy kezünket mosva továbblépjünk, hogy lerázzuk magunkról, mintha nem lenne részünk ebben az elfajult harcban. Keresztelj meg bennünket, Urunk, a Húsvétban, hogy újjászülethessünk. Oltalmazz meg Urunk, ártatlan Áldozat a büneinktöl. Szent és Úr Jézus, ezt a Húsvétot az ártatlan vérben megfürödve szeretnénk élni, megmosakodva a te ártatlan véredben. Vonulj át az életünkön, minden jó Ura, szakítsd ki belöle a gonoszság kiírthatatlan gyökerét is.

Követünk téged, Ártatlanság, aki a kereszthalál felé lépkedsz. Veled megyünk Jeruzsálembe. Elkötelezzük magunkat Veled, melletted állunk ebben az ítéletben a világ felett. Védelmezz bennünket, Urunk, ártatlan Áldozat, bűneinkért. 

Como un jefe.

---