Nyolcadik ágostonos vándorút Magyarországon
Az idei ágostonos vándorutunk több, már megkezdett, szálat font tovább. A vándorút időpontjául a pünkösdi hétvégét választottuk, hogy ezzel is a Szentlélek kiáradásának a kegyelme kísérje lépteinket.
Pénteken azokkal a fiatalokkal találkoztunk, akik már tavaly is velünk tartottak a nyári Civitas Dei ifjúsági táborunkban, és idén is készülnek eljönni. Nagy öröm volt látni őket, ahogy a tavalyi, táborbeli élményeiket felelevenítették, ezzel is lelkesítve mindazokat, akik idén fognak először velünk tartani. Az az önfeledt öröm, amellyel ismét készülnek Spanyolországba jönni, és amely a találkozón vidámságban, közös éneklésben is ki fejeződött, megerősített bennünket abban, hogy a nyelvi, kulturális különbség nem képezhet akadályt azok között, akik egy szívvel, lélekkel keresik az Isten Országát. Szombaton és vasárnap a Gyöngyök Útja hagyományos pünkösdi zarándoklatához csatlakoztunk, melynek szervezését hüséges zarándokbarátaink, a Via Margaritarum "gyöngyei" vállalták magukra. A lelki úthoz a megbocsátás témáját választottuk. Külső utunk tükrözte a belső utunkat is, a friss, tavaszi természet a Pilis dombjai között azt a Szeretet Istent mutatta meg nekünk, aki szüntelenül kész adni megbocsátó szeretetét. A résztvevők nyitottsága és szeretete mutatta, hogy a Jóisten kegyelme cselekvően jelen van közöttünk. A zarándoklattal részt vettünk a hagyományos hajnali misén Pilisszentléleken, ahonnan továbbmentünk úticélunk, Esztergom felé. A bazilika altemplomában Mindszenthy bíboros sírjánál ismét a Jóisten kegyelmére bíztuk a Közösség magyarországi itineranciáit. Pünkösdhétfön a Karizmák Ünnepére, Máriaremetére látogattunk ki a Zarándokpont sátrához csatlakozva. Nagy öröm volt számunkra az éppen véget ért pünkösdi zarándoklat több résztvevöjével ismét viszontlátni egymást, vagy Kárival, a Hospital de Órbigoban szolgáló magyar zarándokfogadóval találkozni. Nagyon erősen éreztük a látogatók felénk áradó érdeklődését, bizalmát, ahogy szándékaikra imádságainkat kérték. Ez az esemény arra is alkalmat adott, hogy Bego növérünknek - aki idén velünk tartott - bemutassuk a Magyarországi Katolikus Egyház, a különböző szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak hazai jelenlétét. Ezen a vándorutunkon is erősen éreztük a Jóisten áldását, ahogyan évröl évre vezet bennünket mindig új horizontot nyitva. |
8ª Itinerancia agustiniana en Hungría
|
|
2017 A KIENGESZTELŐDÉS HÚSVÉTJAAGNUS DEI,
|
|
Mindent ajándékba kaptál. Életedre rányomta pecsétjét az ingyenesség elve. A hála ezután jön, mikor rácsodálkozunk arra, amit kaptunk, miután elfogadtuk az ajándékot, akkor, csakis akkor fakad fel természetes gyümölcsként a hála. Az ingyenesség elve szövi életünk szövetét a világban: találkozássá, kapcsolattá, egységgé válik. A kölykét szoptató anya megkezdte a véget nem érő odaadást, amely által kicsinye, akit méhében hord, karjában tart vagy kézenfog, az élethez kötődik – az övéhez és mindazokéhoz, akik nap mint nap éltetik; az Élethez, amely Istentől jön. A kegyelem, az adás formál bennünket.
De az emberi kapcsolatok szövetében vannak ellenséges, erőszakos szálak, melyek halállal, megsemmisítéssel fenyegetik az élet ajándékát. Az emer állatiassága kifinomultabb az állaténál. Sok háború van mögöttünk, amit nem elbeszélésből ismerünk, hanem személyesen éltünk át. Sok csatában voltunk hóhérok és áldozatok,; társadalmunkban, otthonunkban és a szívünk mélyén.
Ellenségességbe taszító bűn, hogy elfeledkezünk Istenről, egymásról és a létezés csodájáról. A felejtés ragaszt bennünket a múló pillantaba, mert szem elől vesztetjük a látóhatárt, az értelmet, a reményt, a jövőképet, az Isten tervét, jelenlétét, társaságát, barátságát. Aki ezt elfelejti, milyen könnyen belekerül az agresszivitás, a barbárság, a gúny, a hazugság örvényébe! Ennek a fának keserű gyümölcse az ártatlanok meggyilkolása, a polgár- és világháborúk, a mindenkori és minden népet sújtó tömegmészárlások, de a testvérháborúk is, annyi süket neheztelés, nemzedékről nemzedékre megőrzött rossz; és mindenek előtt a szívünk mélyén megbúvó sötét vad, ami néha felhördül, mint az állat és a felszínre kerülve mindent eltipor. Mennyi erőszakosság, mennyi sértődés, mennyi agreszivitás van emberi történetünkben! A mélyből, a sötétségből, a feneketlen kúból kiáltok Uram, hozzád!
“Amikor még bűnösök voltunk, és képtelenek arra, hogy visszatérjünk Hozzád, a végsőkig szerettél minket” (I. Kiengesztelődési Eukarisztikus ima ). Senki sem ártatlan előtted, Uram (Zsolt 143, 2; 76, 8; Náh 1, 6), de Te irgalmas Isten vagy, a kiengesztelődés és a megbocsájtás Istene, nagy a Te irgalmad (Iz 55, 7; Ld. Kiv 34, 7; Neh 9, 17). Fiad, Jézus Krisztus áldozati állattá lett, hogy kiengesztelődést szerezzen bűneinkért (1Jn 2, 2: 4, 10). A bárány nem lehetett áldozati állat, de Ő igen. Ő volt az egyetlen mindenek között, aki azt mondhatta: “Íme itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat”. A bárány nem, de Ő igen. Magára vette az állatit, amit a hozzánk hasonló, de ártatlan embernek magára kell vennie. Ő a Bárány, aki azért jött, hogy elvegye a világ bűneit (Mt 9, 2; Lk 7, 48; 15, 4-7; 19; Jn 4; Apcsel 99). Hála neki, mindent újra ajándékba kaptunk.
Azért jött, hogy összefércelje a felhasadt szövetet, azt a fehér lenruhát, amit születésünkkor öltöttünk magunkra. Ezért elfogadta alázatos és rászoruló gyengeségünket, s hagyta, hogy anyai gyengédségünk átölelje. Kicsiny és alázatos Agnus Dei, istállóban született kisbárány.
Agnus Dei, a miénk, mert fájdalmainkat, betegségeinket, szegénységünket felkarolta. Felvette ellenségeskedéseinket és megszabadította őket az ellenérzéstől, a bosszúvágytól, a nehezteléstől. Vállára vett bennünket és felelősséget vállalt létünk minden szegény, középszerű és bűnös voltáért. Folyton jót tett válaszul a rosszra, határtalanul szeretett, különösen a föld kitaszítottjait és elfeledettjeit.
Agnus Dei, a miénk, mert számos bűnt megbocsájtott és kiesdte számunkra az Atyától a bocsánatot. Nemcsak sebei szereztek gyógyulást (1P 2, 24; Iz 53, 5), hanem szavai bocsánatot: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23, 34). Az Aytya Őbenne újból életet adott nekünk, kegyelemmel teljes, szeretetben bővelkedő életet. Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, miserere nobis.
Agnus Dei, mert alászállt halálunk poklára, hogy kiemeljen onnan bennünket. A láthatatlan Isten látható Arca eltorzult, az Isten élő Szava elnémult, a hozzánk hasonló hús-vér test önként megromlott, feláldoztatott, megkínzatott. Meghalt, hogy megnyerjen bennünket, hogy kiengeszteljen bennünket Istennel és nekünk adja Lelkét.
Ezért, hogy az agyagból újraformálja az elveszett képmást, mint vágóhídra vitt Bárány magára, saját személyére vette a megsérült hasonlóságot, erőszakosságunkat és agresszivitásunkat. E Bárány vére mosta tisztára az emberiség vöröslő ruháját (Ap 7, 14; Iz 1, 18) és készített helyet nekünk a Menyegzői Lakomán (Ap 19, 7-9; Ef 5, 26- 27), a Kiengesztelődés, a Megbocsájtás és a Béke Asztalánál.
Jön majd egy új emberiség, hátrahagyva annyi bűnt és vétket, amely nem rosszal hanem jóval fizet a rosszért; kezeit nem a közömbösségben, hanem a megbocsájtásban mossa. Akkor kezdődik majd a Menyegzői Lakoma; az Isten, az ember és minden teremtmény közötti megronthatatlan szövetség ideje. Minden díszes lesz és semmi sem romos,; újjáépült és töretlen; újból rendben, mint a teremtés első napján, nem pedig a halál és a harag zűrzavarában. A szeplőtelen és hibátlan Báránytól jön majd a kegyelem, az ártatlan áldozati Báránytól jön majd a megbocsájtás, a kiengesztelődés és a béke. Az egész teremtett világ olyan lesz, mint a Vőlegényének felékesített menyasszony (Ef 5, 26-27; Ap 21, 2; Ap 19, 8; Iz 62, 4-6; 65, 18), aki a végsőkig szerette s önmagához hasonlóvá tette őt. Jézus azért jött, hogy az emberek tévelygő és elvétett útjait kiegyenesítse. A tehetetlenség, a “nem bírom”, az erőszakmentesség közepette teszi ezt; nem egy istentelen cél érdekében, hanem a Bárány alázata és szelídség jegyében, mert ez éppen az Isten ügye. Ez talán az igazi ígéret a világnak: a lebombázott Szíriának, az éhező, elszegényedett és törzsi ellentétek szaggatta Afrikának, a menekültek millióinak, akik Melilla és Mexikó köré emelt magas határkerítésen másznak át…? Ez lesz talán a kegyelem, ami által felhagyunk minden ellenségeskedéssel, minden bosszúval, minden gyűlölettel? Talán a Húsvét ragyogtatja fel az új eget és az új földet, ahol az emberek békében és kiengesztelődésben élnek? Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, miserere nobis. Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, dona nobis pacem
Hordozzuk ezt a húsvéti reményt, legyünk a kiengesztelt élet megtestesítői; tegyünk nap mint nap vidám tanúságot Isten bocsánatáról (Ferenc Pápa, MV, 10). Mondjuk testvéreinknek: “Krisztus nevében béküljetek meg Istennel!” (2 Kor 5,20)
BOLDOG HÚSVÉTOT. ¡Alleluja, Alleluja!
M. Prado
Megtérés Közösség
De az emberi kapcsolatok szövetében vannak ellenséges, erőszakos szálak, melyek halállal, megsemmisítéssel fenyegetik az élet ajándékát. Az emer állatiassága kifinomultabb az állaténál. Sok háború van mögöttünk, amit nem elbeszélésből ismerünk, hanem személyesen éltünk át. Sok csatában voltunk hóhérok és áldozatok,; társadalmunkban, otthonunkban és a szívünk mélyén.
Ellenségességbe taszító bűn, hogy elfeledkezünk Istenről, egymásról és a létezés csodájáról. A felejtés ragaszt bennünket a múló pillantaba, mert szem elől vesztetjük a látóhatárt, az értelmet, a reményt, a jövőképet, az Isten tervét, jelenlétét, társaságát, barátságát. Aki ezt elfelejti, milyen könnyen belekerül az agresszivitás, a barbárság, a gúny, a hazugság örvényébe! Ennek a fának keserű gyümölcse az ártatlanok meggyilkolása, a polgár- és világháborúk, a mindenkori és minden népet sújtó tömegmészárlások, de a testvérháborúk is, annyi süket neheztelés, nemzedékről nemzedékre megőrzött rossz; és mindenek előtt a szívünk mélyén megbúvó sötét vad, ami néha felhördül, mint az állat és a felszínre kerülve mindent eltipor. Mennyi erőszakosság, mennyi sértődés, mennyi agreszivitás van emberi történetünkben! A mélyből, a sötétségből, a feneketlen kúból kiáltok Uram, hozzád!
“Amikor még bűnösök voltunk, és képtelenek arra, hogy visszatérjünk Hozzád, a végsőkig szerettél minket” (I. Kiengesztelődési Eukarisztikus ima ). Senki sem ártatlan előtted, Uram (Zsolt 143, 2; 76, 8; Náh 1, 6), de Te irgalmas Isten vagy, a kiengesztelődés és a megbocsájtás Istene, nagy a Te irgalmad (Iz 55, 7; Ld. Kiv 34, 7; Neh 9, 17). Fiad, Jézus Krisztus áldozati állattá lett, hogy kiengesztelődést szerezzen bűneinkért (1Jn 2, 2: 4, 10). A bárány nem lehetett áldozati állat, de Ő igen. Ő volt az egyetlen mindenek között, aki azt mondhatta: “Íme itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat”. A bárány nem, de Ő igen. Magára vette az állatit, amit a hozzánk hasonló, de ártatlan embernek magára kell vennie. Ő a Bárány, aki azért jött, hogy elvegye a világ bűneit (Mt 9, 2; Lk 7, 48; 15, 4-7; 19; Jn 4; Apcsel 99). Hála neki, mindent újra ajándékba kaptunk.
Azért jött, hogy összefércelje a felhasadt szövetet, azt a fehér lenruhát, amit születésünkkor öltöttünk magunkra. Ezért elfogadta alázatos és rászoruló gyengeségünket, s hagyta, hogy anyai gyengédségünk átölelje. Kicsiny és alázatos Agnus Dei, istállóban született kisbárány.
Agnus Dei, a miénk, mert fájdalmainkat, betegségeinket, szegénységünket felkarolta. Felvette ellenségeskedéseinket és megszabadította őket az ellenérzéstől, a bosszúvágytól, a nehezteléstől. Vállára vett bennünket és felelősséget vállalt létünk minden szegény, középszerű és bűnös voltáért. Folyton jót tett válaszul a rosszra, határtalanul szeretett, különösen a föld kitaszítottjait és elfeledettjeit.
Agnus Dei, a miénk, mert számos bűnt megbocsájtott és kiesdte számunkra az Atyától a bocsánatot. Nemcsak sebei szereztek gyógyulást (1P 2, 24; Iz 53, 5), hanem szavai bocsánatot: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23, 34). Az Aytya Őbenne újból életet adott nekünk, kegyelemmel teljes, szeretetben bővelkedő életet. Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, miserere nobis.
Agnus Dei, mert alászállt halálunk poklára, hogy kiemeljen onnan bennünket. A láthatatlan Isten látható Arca eltorzult, az Isten élő Szava elnémult, a hozzánk hasonló hús-vér test önként megromlott, feláldoztatott, megkínzatott. Meghalt, hogy megnyerjen bennünket, hogy kiengeszteljen bennünket Istennel és nekünk adja Lelkét.
Ezért, hogy az agyagból újraformálja az elveszett képmást, mint vágóhídra vitt Bárány magára, saját személyére vette a megsérült hasonlóságot, erőszakosságunkat és agresszivitásunkat. E Bárány vére mosta tisztára az emberiség vöröslő ruháját (Ap 7, 14; Iz 1, 18) és készített helyet nekünk a Menyegzői Lakomán (Ap 19, 7-9; Ef 5, 26- 27), a Kiengesztelődés, a Megbocsájtás és a Béke Asztalánál.
Jön majd egy új emberiség, hátrahagyva annyi bűnt és vétket, amely nem rosszal hanem jóval fizet a rosszért; kezeit nem a közömbösségben, hanem a megbocsájtásban mossa. Akkor kezdődik majd a Menyegzői Lakoma; az Isten, az ember és minden teremtmény közötti megronthatatlan szövetség ideje. Minden díszes lesz és semmi sem romos,; újjáépült és töretlen; újból rendben, mint a teremtés első napján, nem pedig a halál és a harag zűrzavarában. A szeplőtelen és hibátlan Báránytól jön majd a kegyelem, az ártatlan áldozati Báránytól jön majd a megbocsájtás, a kiengesztelődés és a béke. Az egész teremtett világ olyan lesz, mint a Vőlegényének felékesített menyasszony (Ef 5, 26-27; Ap 21, 2; Ap 19, 8; Iz 62, 4-6; 65, 18), aki a végsőkig szerette s önmagához hasonlóvá tette őt. Jézus azért jött, hogy az emberek tévelygő és elvétett útjait kiegyenesítse. A tehetetlenség, a “nem bírom”, az erőszakmentesség közepette teszi ezt; nem egy istentelen cél érdekében, hanem a Bárány alázata és szelídség jegyében, mert ez éppen az Isten ügye. Ez talán az igazi ígéret a világnak: a lebombázott Szíriának, az éhező, elszegényedett és törzsi ellentétek szaggatta Afrikának, a menekültek millióinak, akik Melilla és Mexikó köré emelt magas határkerítésen másznak át…? Ez lesz talán a kegyelem, ami által felhagyunk minden ellenségeskedéssel, minden bosszúval, minden gyűlölettel? Talán a Húsvét ragyogtatja fel az új eget és az új földet, ahol az emberek békében és kiengesztelődésben élnek? Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, miserere nobis. Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, dona nobis pacem
Hordozzuk ezt a húsvéti reményt, legyünk a kiengesztelt élet megtestesítői; tegyünk nap mint nap vidám tanúságot Isten bocsánatáról (Ferenc Pápa, MV, 10). Mondjuk testvéreinknek: “Krisztus nevében béküljetek meg Istennel!” (2 Kor 5,20)
BOLDOG HÚSVÉTOT. ¡Alleluja, Alleluja!
M. Prado
Megtérés Közösség
